Mindannyian ismerjük a lakkot, ezt az átlátszó, fényes védőbevonatot, hiszen a mindennapi élet számos területén találkozhatunk vele. Létezik csónaklakk, parkettalakk, bútorlakk, betonlakk, autólakk, körömlakk – hogy csak a legismertebb fajtáit említsük.
A lakk egy jellemzően három komponensű oldat: olaj, gyanta és oldószer kombinációja. Az oldószer többnyire szintetikus anyag, de napjainkban már vizes bázisú lakkok is nagy választékban kaphatók. A tárgyak felületére felhordva az oldószer elpárolgása után összefüggő, átlátszó, fényes, vízzáró felület képződik. A festékekkel ellentétben színező pigmenteket többnyire nem tartalmaz a színtelen lakk, látni engedi a bevont felület legfelső rétegét. A fa felületek ily módon való lezárása éppen azért népszerű, mert nem takarja el például a fa anyag szép erezetét, természetes megjelenését. Leggyakrabban fa anyagokon alkalmazzák a felület lezárásra, vízzáróvá, simává, takaríthatóvá tételére. A fa lakk lehet speciálisan csónaklakk, parketta lakk vagy bútorlakk is.
A fán kívül műanyag, beton, fém és egyéb felületek lezárására is alkalmas, festett felületek legfelső védő, fényesítő rétegének is előszeretettel használják. Jellemzően ecsettel viszik fel a felületre, de spray formájú, fújható kiszerelés is kapható. A modern lakkok természetes összetevőket (pl. lenolaj, gyanta) éppúgy tartalmaznak, mint kőolaj alapú kemikáliákát (pl. poliuretán, akril, terpentin). Az összetétel változatossága biztosítja a lakk bevonatok sokoldalúságát.
A vízbázisú lakk oldószerből (víz), és abban elkevert, de benne nem oldódó műgyanta cseppecskékből áll. Ha az oldandó anyag (műgyanta) folyékony cseppekből áll, akkor emulzió az oldat neve, ha szilárd szemcsékből, akkor diszperzióról beszélünk. A műgyanta részecskék megfelelő viszkozitását különböző stabilizátorokkal érik el. A vizes bázisú lakkok tiszta vízzel hígíthatók, de mindig tartalmaznak 1-15 % szerves oldószert is. A teljes száradás után a lakk vízállóvá válik, vízzel többé nem oldható.
A lakkokat eredetileg fa felületek kezelésére fejlesztették ki, és napjainkban is a leggyakrabban fán alkalmazzák. Lakkozás előtt gyakran fapáccal színezik a fát, kiemelve az erezet szépségét, majd lakkréteggel ellenállóvá teszik az időjárással szemben. A vegyipar fejlődése lehetővé tette a nem fa felületek (fém, műanyag, beton stb.) lakkozását is. Igen gyakori felhasználás a festett fém felületek aeroszolos lakkal fényesebbé, ellenállóbbá tétele például autókarosszériák, régi fém tárgyak (pl. lámpabúrák) esetében.