Amikor a szüleim összekaptak a paradicsompalántákon

De ne gondoljatok egy lusta tízévesnek, akit csak az érdekel, hogy marad-e Luka Modrić  a Realnal, vagy mikor jön ki Pamkutya legújabb videója.

Az elmúlt hónapban ugyanis, mióta anyukám unszolására megindult a kertészkarrierem, kábé minden nap a kertben vagyok. Ki kell gyomlálni a veteményest. Elültetni a frissen vett tarka-barka évelő virágokat. Összekeverni a földet humusszal, trágyával vagy komposzttal, hogy jó legyen a zöldségeknek.

Felvágásképpen mutatom, milyen óriásira nőttek a márciusban magról vetett petrezselymeim. Készítettünk belőlük már borsólevest, petrezselymes újkrumplit, húslevest, pestót és valami ehetetlen tésztafélét, amit a vegán nővérem kotyvasztott össze. Nagyon szépen fejlődik a borsóm és a hagymáim is. 

A paradicsom viszont egyelőre nem egy jó sztori, mert amit magról vetettünk anyával, az még nagyon-nagyon picike, amit meg palántaként vásároltunk, azt apukám kiültette. 

Ezt onnan tudtam meg, hogy anyukám egy reggel fejhangon sivítozni kezdett, mert a paradicsom még nem állt készen arra, hogy a földbe kerüljön. A palánták ugyanis a jó meleget szeretik, és kikerülésekor fagyközeli volt a talaj hőmérséklete. Apukám megsértődött és tüntetően órákon át zúgatta a fűnyírót csepp kertünkben. Anyukám beparancsolt a kocsiba és elmentünk tápoldatért, ami segíti majd kint a palántákat. De egyelőre nem segítette: a paradicsom levelei egyre betegebbnek tűnnek. 

Anyukám feliratkozott egy paradicsomcsoportba, ahol annyian vannak (46 ezer!), mint egy menő K-pop koncerten és minden nap új dolgokra döbben rá. Nitrogénhiányosak, az a baj! Kevés a nap! Sok a nap! Túl közel vannak egymáshoz. Csalánléval kell öltözni. Mulcsot köré. 

Abban maradtunk, hogy egyelőre bízunk a józan eszünkben és a természet erejében: helyre jönnek majd maguktól. Ha meg nem, még 16 lelkes palánta várakozik kiültetésre.

Őket apától szigorúan elzárva tartjuk.